Kiemelt partnerünk a Design Terminál részére többek között az évi két mentorprogramjának díjait is mi készítjük, az állandó grafikai tervek megtartásával, minden szemeszterben más formatervekkel és anyagkombinációkkal dolgozva.

Külön nagyszerű, hogy egy olyan csapattal dolgozhattunk együtt, akiknek a hazai designerekkel való együttműködés kiemeleten fontos:

“A Design Terminál törekszik arra, hogy magyar vállalkozókat támogasson, ezt a szempontot is szemünk előtt tartjuk egy termék kiválasztásánál.” (Design Terminál, Miklós Sári)

A program kifejezetten startupoknak, feltörekvő üzleti terveket dédelgetőknek nyújt szakmai segítséget, valamint a fenntartható jövő megoldásait támogatja. A résztvevők üzleti ismereteket sajátítanak el, a szakma releváns képviselőivel találkoznak, miközben egy szuper közösség részesei lehetnek. A “The Most Improved Startup” címet az Ételmentő nyerte, a “The Most Inspiring Mentor” pedig Vardy Zoltán lett – ez utóbbit hírt a Design Terminál Facebook-oldalán egy posztban osztotta meg követőivel. Fontosnak tartjuk és megtiszteltetés egyben számunkra egy olyan együttműködés, mely hazai feltörekvő vállalkozásokat, valamint jó ügyeket támogat.

Pácolt fa talapzat, víztiszta akril és egy leheletvékony beton réteg a 2021 őszi szemeszter díjainál

A tárgyak grafikai tervei a Design Terminál grafikusával együttműködve készültek el, melyek letisztultak, időtálló anyagokból készültek. A pácolt fa talapzaton kapott helyet a Design Terminál logója, majd benne víztiszta akril lemez köszön vissza gravírozott felirattal. Természetesen a beton is megjelenik, elegáns külsőt kölcsönözve a daraboknak, ugyanis egy nagyon vékony beton textúra került az akril lemezre, melyben negatívan jelenik meg a felirat.

Ez az anyagkombináció nem volt idegen számunkra, hiszen ezt az anyagkombinációt 2020 folyamán a Portfolio Property Investments díjainál díjainál már alkalmaztuk, ennél a projektnél használtuk először trófeákon a saját fejlesztésű, szuper vékony beton bevonatunkat. A látványos és egyedi megoldás sokak érdeklődését felkeltette, örülünk hogy egy újabb projektnél emelhettük be ezt a designt.

Növénnyel kombinált díjak a 2022 tavaszi szemeszter díjazottjainak

Van úgy, hogy a megrendelővel hasonló elképzelésünk van a díjakat illetően és gondolunk, ez esetben is így történt. A DT munkatársai betonba „ültetett” mohát vagy zuzmót képzeltek el kiindulópontnak, nekünk pedig pont voltak ilyen tervvázlatok a tarsolyunkban. A 2022-es tavaszi szemeszter mentorprogramjának díjai karakterben teljesen eltérnek az előző objektektől. A beton növénnyel való kombinálását tartósított zuzmóval oldottuk meg, szem előtt tartva a tárgy utóéletét és a gondozás mentességet.

Az izlandi zuzmó egyre népszerűbb a belsőépítészek, építészek, lakberendezők körében, belső terek, irodák, plázák falain lehet látni, gondozásmentes zöld falak ékeként, de van ahol szövegek vagy grafikai elemek jelennek meg ilyen zuzmó felülettel.

Akárhogy is, mindenképpen izgalmas, természetközeli hatást érünk el vele. A zuzmóval kombinált beton felület elé víztiszta akril lemezt helyezünk, rozsdamentes acél távtartókkal. Ezen az akril felületen jelentek meg a feliratok.

A Design Terminállal számunkra mindig öröm együtt dolgozni és megtisztelő, hogy ők is hasonlóan elégedettséggel, bizalommal fordulnak felénk:

“Többször dolgoztunk már együtt más projekteken. Eredetileg nem tudom, hogyan találkozott a két cég, de mára már szinte egyértelmű, hogy az AB Concrete design munkáját kérjük egy-egy projektünknél.” (Design Terminál – Miklós Sári)

egyedi dij design

Milyen alkalomra készülhet designer trófea?

Egyedi trófeát szinte bármilyen alkalomra érdemes készíteni, ahol a cél a megbecsülés, az emlékezés vagy egy mérföldkő megünneplése. Legyen szó céges jubileumról, sikeres projekt lezárásáról, munkatársak elismeréséről, vezetői ajándékról, vagy akár sport- és szakmai díjakról – mi minden alkalomra maradandó és egyedi formát adunk.

concrete trophy
díjtervezés egyedileg díszdobozzal

A trófeákat és díjtárgyakat minden esetben közösen álmodjuk meg ügyfeleinkkel. Segítünk formába önteni az ötleteket – szó szerint. A tervezői kreativitás, a különböző gyártástechnológiákban és anyagtársításokban szerzett tapasztalat valamint a hozzáadott design érték teszi tárgyainkat különlegessé. Az AB Concrete Design díjai prémium minőségű betonból készülnek, de gyakran ötvözzük őket fémmel, fával, akrillal, használjuk a megrendelő cég arculati elemeit, színeit így minden darab egyszeri és emlékezetes.

Tudj meg többet egyedi trófeáinkról!