Bornemisza Péter- és Írónád díjak

Folyamatos munka van a háttérben, és ezúttal a Magyar Evangélikus Egyház média díjait készíthettük el. Öröm volt a munka, és szuper látni a megvalósult eredményt is.

Most olyan tárgyakat készítettünk, melyek egymás tükörképei. A két tárgy azonos mérettel és alapformával rendelkezik. Pete Dóra grafikus az általunk javasolt alapformák közül választott és azokra grafikát és feliratot tervezett. Dóra örömmel emlékszik vissza a munkára, melyről néhány részletet is megosztott velünk:

“Szakmailag kihívás és öröm volt a Magyarországi Evangélikus Egyház médiakommunikációs díjainak grafikai tervein dolgoznom. Egy egységes arculatot kellett megalkotnom, amelybe beletartozott két egymással összhangban lévő logo, a hozzájuk tartozó oklevelek, social média megjelenések és a kézzel fogható trófeák is. Meglátásom szerint sikerült jól láthatóan megmutatni azt, hogy az igényes, szakmai színvonalú újságírás egy ugyancsak igényesen kivitelezett, kézzelfogható díjjal gazdagodjon. Mind az AB Concrete Design-nal, mind pedig a Magyarországi Evangélikus Egyházzal jó együttműködésben sikerült megalkotni a díj grafikai tervezését és kivitelezését is, ez reménységem szerint tovább emelte a médiakommunikációs díjak átadásának ünnepét.”

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóbizottsága a második alkalommal adott át Bornemisza Péter-, illetve Írónád díjakat. Az ünnepség idén április 22-re esett – derül ki az evangelikus.hu oldalon megjelent cikkből.

Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek: Kézdi Beáta Írónád díjjal, Borbás Barna pedig Bornemisza Péter-díjal gazdagodott. Díjaik világosszürke betontömbök, finom plasztikus mintákkal, az Írónád díjon egy toll minta kapott helyett, a másikon pedig egy női profil látható.

fotós: Magyari Márton

Letisztult, kellemes, mégis izgalmas, mondhatni játékos végeredmény született, főként, ha a két díjat egymás mellé helyezve szemléljük meg. Egymás tükörképeiként azonos koncepcióval rendelkezve mégis egyedivé váltak a tárgyak.

Megrendelőink elégedettek voltak a díjakkal, mi pedig ezúton is köszönjük a bizalmat és a közös munkát:

“A márka olyan eszmeiséget – szakmaiság, elhivatottság, minőség iránti elköteleződés, időtállóság, részletekben rejlő hozzáadott értékek – képvisel, amely azon cégek számára, akik ugyanezeket vallják, vonzóak lehetnek. Szívesen ajánlom minden olyan megrendelő számára, akik ezekkel az értékekkel azonosulnak, miközben egy igazán kreatív megoldást kapnak a közös gondolkodást követően.” Zászkaliczky Anna Eszter, kommunikációs referens, Magyarországi Evangélikus Egyház

Milyen alkalomra rendelhetnek designer trófeát?

Lehet szakmai vagy sportversenyek, céges ünnepségek, egy sikeres projekt lezárásának emléktárgya, munkatársak ajándéka, jeles évforduló vagy kiemelkedő teljesítmény elismerésére, esetleg vezetői ajándék.

vitorlazo-repiuloklub-dijai
concrete trophy

A trófeákat és ajándéktárgyakat megrendelőinkkel közösen álmodjuk meg. Minden ötlethez megtaláljuk a megoldást, tervezői kreativitásunk pedig biztosítja a hozzáadott designértéket. Köszönhetően az anyagtársítások terén szerzett tapasztalatunknak, a magas minőségű professzionális beton mellett számos kiegészítő anyagot is használunk.

További részletekről a trófeákkal és díjtárgyakkal kapcsolatban itt olvashat.