Dunakeszi Vitorlázórepülő bajnokság díjai

repulo-verseny-dijak

Telnek múlnak a hónapok és mi eközben nagyon sokat dolgozunk a háttérben szuperebbnél szuperebb megrendeléseken. Nemrég a Malév Repülőklub újbóli megkeresésének örülhettünk. Ezúttal két kategóriában három-három helyezett díjat rendeltek tőlünk.

Mindig nagyszerű érzés, amikor egy korábbi megrendelőnk keres meg bennünket, mely természetesen a közös együttműködés sikerességéről tesz tanúbizonyságot.

A Malév Repülőklubbal már másodszor dolgoztunk együtt, tavaly, az első bajnokságra egy különdíjat rendeltek tőlünk, melyet id. Balasi László emlékére adták át, aki legendás alakja volt a dunakeszi vitorlázórepülésnek és a beton iparnak.

Az idei projekt tervezéshez kis információt kaptunk a megrendelőtől, aki jelezte, hogy tetszene neki, ha fával társitanánk a betont, illetve hogy a repülés – lebegés- légiesség analógiát szívesen látni visszaköszönni a díjtárgyak vizuáljában. Mivel két kategóriában kellett gondolkodni, ezért különféle beton alapszínekkel választottuk őket külön, a Vegyes szabadosztály díjai fehér színű betonból lettek megöntve, a FAI Klub Osztály díjai pedig sötétszürkéből.

A fa talapzatra víztiszta akril rétegek kerültek, ezek száma adta meg a különböző helyelyezettek közötti szintkülönbséget, így vizuálisan jól látszik a rangsor és igényes, látható, de nem harsány végeredményt láthatunk. A feliratok, ugyanúgy mint a különböző rétegek közötti felületek fémes- arany, ezüst vagy bronz festést kaptak, az egyes elemeket rejtett csavarokkal rögzítettük egymáshoz.

Az eredmény önmagáért beszél. Ezúttal köszönjük, hogy újból együtt dolgozhattunk a Malév Repülőklubbal és reméljük, a jövőben is lesz még erre alkalmunk.

Milyen alkalomra rendelhetnek designer trófeát?

Lehet szakmai vagy sportversenyek, céges ünnepségek, egy sikeres projekt lezárásának emléktárgya, munkatársak ajándéka, jeles évforduló vagy kiemelkedő teljesítmény elismerésére, esetleg vezetői ajándék.

beton dijak cegek reszere
trofea gyartas a Pappas reszere
hírességek csarnoka beton díj
trófea manufaktúra

A trófeákat és ajándéktárgyakat megrendelőinkkel közösen álmodjuk meg. Minden ötlethez megtaláljuk a megoldást, tervezői kreativitásunk pedig biztosítja a hozzáadott designértéket. Köszönhetően az anyagtársítások terén szerzett tapasztalatunknak, a magas minőségű professzionális beton mellett számos kiegészítő anyagot is használunk.

További részletekről a trófeákkal és díjtárgyakkal kapcsolatban itt olvashat.