Újabb díjat terveztünk

egyedi díjtárgy betonból és akrilból

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére Boldog Anita, az AB concrete design alapító tervezője Kiskéry Dániellel, a fémműves végzettségű, de a tárgyalkotás minden területén otthonosan mozgó tervezővel együtt pályázott.

Az EMMI 2016-ban hozta létre a Magyar Fiatalokért Díjat, amelyet a miniszter adományozhat a szociális vagy családügyi területen dolgozóknak. A díj azokat tünteti ki, akik hozzájárulnak Magyarország folyamatos megújulásához. Ez a kitüntetés azokat díjazza, akik az ifjúságügy területén végeztek és végeznek kiemelkedő szakmai teljesítményt.

Anita és Dániel együtt tervezték meg a díjat, amely a beton plakett mellett egy izgalmas, a hard edge és a brutalista formavilágot idéző akril állványt is kapott, ezzel téve monumentálisabbá és még hangsúlyosabbá az elismerést.

A négy pályázat beadóiról kisfilm is készült, valamint a végső döntést a közönség bevonásával hozták meg.

Custom made concrete and acrylic glass trophy

Milyen alkalomra rendelhetnek designer trófeát?

Lehet szakmai vagy sportversenyek, céges ünnepségek, egy sikeres projekt lezárásának emléktárgya, munkatársak ajándéka, jeles évforduló vagy kiemelkedő teljesítmény elismerésére, esetleg vezetői ajándék.

vitorlazo-repiuloklub-dijai
concrete trophy

A trófeákat és ajándéktárgyakat megrendelőinkkel közösen álmodjuk meg. Minden ötlethez megtaláljuk a megoldást, tervezői kreativitásunk pedig biztosítja a hozzáadott designértéket. Köszönhetően az anyagtársítások terén szerzett tapasztalatunknak, a magas minőségű professzionális beton mellett számos kiegészítő anyagot is használunk.

További részletekről a trófeákkal és díjtárgyakkal kapcsolatban itt olvashat.