AB Concrete Design x Burján Zsolt / CUBO Collab 2021

beton design foto

Burján Zsolt, designer pályája során folyamatosan a kettősséget keresi. Ezt a szemléletet láthatjuk az általa tervezett beton tárgyakban is, ahol az anyag megszűnik durvának és nehéznek lenni, és a Zsolt által belelátott könnyedség kap domináns szerepet. Az #ABCUBOCOLLAB2021 projekt kapcsán beszélgettünk, melyben ő maga is részt vesz. A lentiekben kiderül, mit gondol kollaborátorunk a designról, a tervezési folyamatokról, az inspirációról, és arról, hogy mitől lesz egy termék egyedi, igényes, és maradandó.

Mi az a három dolog, amit legfontosabb tudni rólad?

Nehezen tudom így külön kiemelni, megpróbálom levezetni. Jó kis önismereti gyakorlat lesz. -nevet-

Örök álmodozó vagyok, folyton pörög az agyam, szerencsére párosul hozzá a megfelelő gyakorlatiasság is , főként ha kellően összeállnak az együtthatók.

burjan zsolt artist

Régészetet és formatervezést tanultam, ezt megelőzően művészeti iskolába jártam kisiskolás koromtól az egyetemig, így az esztétikai érzékenységem korán kialakult. A képzőművészet minden téren alap kiindulópont az életemben, de egy folyamatos kettősség jellemez, amiben mindig megtalálható a formatervezés, mint az esztétikai egyensúly keresése és a múlt megismerése, a meglévő ismeretek hasznosítása, ami szerintem nagyon kell a jövőbe tekintéshez.

Most csokit készítünk a párommal, kézműves bonbonokat, ez egy közös projektünk és nagyban meghatároz, mert egy új hobbiból átalakulva most már a mindennapjaink szerves része. Itt is a kettősség jellemez, mert a formákra, megjelenésre, a csomagolás anyaghasználatára is ugyanolyan nagy hangsúlyt fektetünk mint a csokik kiváló minőségére. Tehát találkozik a design és a csokoládé tradicionális művészetének megismerése, annak művelése a lehető legmagasabb minőség megtartásával.

Bár az erdőn lakom, mert szükségem van a csendre és nyugalomra a megfelelő működéshez, nem vagyok remete típus, sőt nagyon inspirálnak az emberek. Kellenek a személyes beszélgetések, új témák, új nézőpontok, problémák, amiket meg kell oldani, ezek mindig elindítják a kreatív megoldásokat kereső neuronokat.

Folyamatosan kell informálódni, dokumentálni, tanulni. Úgy gondolom, a legtöbb embert a tudásvágy hajtja, ez is egy bizonyos birtoklási vágy, ami szerintem az emberi gyarlóság egy elfogadható formája. Tudásból sosem elég.

the choco project chocolates

Mit gondolsz, miért fontos, hogy olyan tárgyak és termékek is legyenek a környezetünkben, amiket nem tömegesen gyártottak, hanem egyedileg, kis darabszámban készítettek?

Az egyedi tárgyakban is azt látom, hogy ha igazán megismerjük a történetüket, a koncepciót, az alkotót, a felhasznált anyagokat és technikákat, akkor ezek mind építik a jellemünket, mint az olvasás, vagy a jó zene hallgatása. A tömeges termékeknél valami mindig kimarad, hiába a jó kiindulópont, a végén mégis a profit kell, hogy győzzön és ezzel nincs is gond, csak tudatában kell lennünk, hogy mit miért vásárolunk. Ha egy alkotó gondos munkáját helyezzük a környezetünkben, akkor az kap egy új élettörténetet, valaki önkifejezésének egy darabját, ami igazán emberi és életszerű. Nem hiába nevezzük élettérnek a közvetlen környezetünket.

Szerinted mik lehetnek a legnagyobb félreértések a köztudatban a design kifejezéssel kapcsolatban?

Szerintem a kézművesség amit félreérthetően használnak a design kifejezés kapcsán. Összekeverik az emberek a spontánabb kézműves alkotói folyamatot a szigorú tervezésen alapuló és ahhoz igazodó design termékkel. Lehet most sokan megköveznek, de nem mindig a kézzel készült a jobb, mert egy kis darabszámban gyártott, hosszas tervezési folyamatokon átment terméknek meg kell keresni a megfelelő, aktuálisan legjobb technikát. Lehet ipari megoldásra is szükség, csak a magas minőség betartására kell figyelni. Egy csodálatos gondossággal megtervezett és kézzel készített cucc még nem design termék.

Designerként jelenleg mi izgatja leginkább a fantáziádat? Fontos neked, hogy feszegesd a szakma határait?

Folyamatosan több dolog, mindig van egy inspiráló ötlet, ami aztán elindít egy folyamatot és akkor az ad egy irányt amiből lehet valami, de lehet hogy csak a fantáziámat tornáztatja. Olyat keresek a designban, amit nem másra építek, hanem csak úgy jön, amit igazából nem lehet keresni, mert nem egy kézzel fogható anyag, technika vagy egy ismert dolog megreformálása. Szerintem mindenki valami ilyesmire vágyik legbelül, a spanyol viaszra, a tűzre , a kerékre… arra, hogy feltaláljon valamit.

A láthatatlan dolgok izgatnak, az a felismerés, amiért megéri folyamatosan kísérletezni. Nem a sima heuréka pillanat, nem a “megtaláltam!” érzés, mert az csak egy projektnek a vége. Ugyanakkor ha tudod hogy mit kell, akkor addig csinálod, amíg csak a jó megoldás marad.

paper ariplane necklace

Ezért is nagyon fontosnak tartom a szakma határainak folyamatos érintgetését, de még nem feszítettem a saját határaimat eléggé ahhoz, hogy a szakma határait tudjam feszegetni.

Jelenleg a munkáimat a kontraszt határozza meg, különböző anyagok és technikák párosítása. A hideg, meleg anyagok párosítása és az emberi erőforrást igénylő elemek, a fejlett technikai megoldásokkal szembe állítva. Egy anyag vagy megmunkált felület szépségét csak így lehet kiemelni.

Hogyan ismerkedtél meg az AB Concrete Desing-nal?

Évekkel ezelőtt, már itthon elkezdtem kísérletezni a betonnal, bevittem minden projektembe, megbízásokba, amiket szerettek az emberek, de mégis a nagyközönség többsége furcsán tekintett az anyag újszerű használatára. Itt értehető, mert mindenkit a kommunista időkre emlékeztetett, a szocialista építészet körülvesz. Már az egyetemi idők alatt dokumentáltam, figyeltem, hogy világszinten nagy térhódítása van a kortárs betonhasználatnak, de itthon mégis inkább egyedül éreztem magam ezzel a hódolattal. Akkor jött szembe, hogy magyarországon milyen szuperül elindult a betonláz, így már én is a magyar vonalat követtem, megláttam az úszó beton projektet és lehidaltam. Nagyon bejött, mert én is mindig azt próbálom elérni, hogy könnyedséggel hozzam összefüggésbe a beton használatát, így téve barátságosabbá az emberek számára.

Mi inspirált arra, hogy részt vegyél az #ABCUBOCOLLAB2021 projektben?

Nagyon szeretem, ami magyarországon a beton design terén folyik, ennek kiemelkedő szereplője az AB Concrete Design, így eleve inspirálva vagyok.